Hol is kezdjem?

Talán azzal, hogy az első tortámat 14 évesen sütöttem meg egyedül – és hát valljuk be, olyan is lett. Szerencsére kép nem készült róla, csak az emlékeimben él, az a piskóta és főzött krém alkotta “érdekesnek” mondható kreáció, amit akkor még csokoládé bevonóval próbáltam vonzóvá tenni – kevés sikerrel. Ez azonban szerencsére nem szegte kedvem és töretlen lendülettel sütöttem és fogyasztottam az édességeket, amihez feltehetőleg egyetlen káros szenvedélyem a cukorfüggőség is nagyban hozzájárulhatott.

Aztán úgy hozta a sors, hogy családom támogatásával 2010-ben, két kisgyermek édesanyjaként, lehetőségem nyílt elindulni ezen a mai napig tartó utazáson. Férjemmel közösen saját cukrászműhelyt alakítottunk ki, én pedig az előírások miatt beiratkoztam egy cukrász tanfolyamra, hogy megszerezzem a szükséges "papírt".

yokka tortenet

2011 őszén végül elindult a Yokka. Saját cukrászdánk nem lévén, pécsi kávézóknak kezdtünk süteményt szállítani, ami jelentősen korlátozta a lehetőségeinket és a kreativitásomat, hiszen minden partnerünk több napig elálló, könnyen kezelhető édességeket szeretett volna. Így születtek a Yokka sajttorták, desszertek, cupcake-ek, cake pop-ok. Egyre több Yokka-Barát családi ünnepeit édesíthettük meg tortáinkkal, süteményeinkkel.

Yokka-prezi

Rengeteg pozitív élményt és megerősítést kaptunk azoktól, akik minket választottak, és a pécsi köztudatba is sikerült lassan bekerülni:

Pécsi Borozó

PécsMa (cikk+videó)

Két év után végül úgy döntöttem parkolópályára állítom a cukrászat iránti szenvedélyemet és a családom érdekében más megélhetést választok, olyat, ami lehetőséget ad arra, hogy a gyermekeimmel lehessek, amikor igazán szükségük van rám. Aki vállalkozott valaha – különösen úgy, hogy a termékét maga állította elő, tudja, hogy ez nem 40 órás munkahét. Ráadásul a vendéglátásban nincs hétvége, nincsenek ünnepnapok – olyankor mások öröméért dolgozunk. Még egy évig nem tudtam elszakadni a szakma hivatásszerű gyakorlásától és kirándulást tettem a szakiskolai cukrászat oktatás és az éttermi cukrászat világában, ami rengeteg tapasztalattal gazdagított.

Az elmúlt időszakban nagyon sokan kerestek meg azzal, hogy szeretnék elsajátítani a desszertkészítés fortélyait, így hosszas előkészületeket követően 2015 februárjában végül útjukra indultak a Yokka desszerttanfolyamok. A visszatérő témák - macaron, sajttorták - mellett igyekszem mindig új, izgalmas programokat is összeállítani, sőt arra is van lehetőség, hogy a résztvevők egy 8 alkalmas kurzus keretében a legfontosabb területekkel mind megismerkedhessenek.

Jelenleg - Füzes Kata és Kiss Anett személyében - két vendég oktató is segíti a résztvevőket a desszertek világában való eligazodásban.

 

Szabó Réka Kata

Yokka Desszertműhely